Inner_BlueCar

MaxMeyer új megoldása egyszerűbbé teszi a festő munkáját és segíti a környezetvédelmet.

A MaxMeyer márka a Leaders PPG Industries alá tartozik. A PPG Industries-ban azt gondoljuk, a körnezetvédelem a sikeres üzlet legfontosabb szakasza.Mindent megtesszünk azért, hogy cégünk továbbá is sikeresen működjön a fogyasztóink, a szállítóink, a részvényeseink, az alkalmazottaink és a szomszédaink javára. Azon kívül nem véletlenül úgy cselekszünk, hogy rugalmasságot és életet biztosítsunk a gazdagságaink, a környezetünk és a társadalmunk számára. Szerintünk e két, a fenntarthatóságra vonatkozó nézet - a PPG és a világ egyenlő támogatása - nagyon összeillő és nem mond ellent egymásnak.

Folyamatosan új utakat keresünk azért, hogy javuljon mind a mi részünkről érkező, mind a vevőink és a szállítoink okozta környezetre való hatás. Aktívan kontroláljuk magunkat számos környezetvédelmi szempontok szerint, ennek eredményeit pedig közzétesszük az évi beszámolóinkban. Tevékenységeinket nemcsak ellenőrízzük: azon kívül aktívan igyekszünk több, a fenntarthatósággal kapcsolatos terméket kínálni a fogyasztóinknak.

A karosszériajavító üzleten belül, MaxMayerrel együtt aktívan próbáljuk a vevőink fenntarthatósági indexén javítani a következő területeken:

 

A PPG Industries Corporate környezetvédelmi tevékenységével kapcsolatos további információért és a legfrissebb fenntarthatósági beszámolóért kattintson ide click here